Ahogy már említettem a mai nap sportmentesen telt, azaz megpróbáltam Londonra koncentrálni.
A hazai kánikulával ellentétben itt megmaradt a jó Angol (vagy inkább Skót) időjárás, azaz egyenesen esett, illetve néha kissé ferdén. A metróból kijőve kénytelen is voltam beruházni egy ernyőre, mert az eddigi szitáláshoz képest most komolyabb vízhozam mutatkozott. A korai szabadtéri programokat e miatt ki is lőttem és a természettudományi múzeum felé vettem az irányt. Egy kicsit enyhébb felhozatalra számítottam, mint amit a British-nél már megtapasztaltam, de nem volt sokkal könnyebb dolgom itt sem. A múzeum hatalmas és rengeteg a látnivaló. A két tárlat között azonban a leg szembetűnőbb különbség a látogatók életkorában mutatkozik. A gyerek visítás a bejárattól a mosdókig mindenhova elkíséri az ide látogatókat. Ennek egyenes következményeképp a dinoszaurusz részlegbe közel lehetetlen a bejutás a hatalmas sor miatt. Szerencsére azért akad látnivaló e mellett is bőven. Az állandó tárlatok mellet most két időszakos kiállítás is látogatható (kulön belépő megváltása ellenében). Az egyik egy sarkvidéki túra, ami nem igazán vonzott, a másik viszont az otthoni bodies kiállításhoz hasonlatos részleg, ami kifordított, nyúzott, illetve a csupasz csonig lefejtett állatokat mutat be. Nagyon érdekes és tanulságos végigjárni a néhány termet, ahol a három felé vágott lófejtől kezdve a halcsontvázon át, a nyúzott elefántig minden megtekinthető. A számomra legérdekesebb preparátum egy cápa érhálozata volt, ami kb úgy nézett ki, mint egy hatalmas vörös torpedó alakú vattacukor. Sajnos a fotózás tilos volt, de azért jó magyar szokás szerint besunyultam egy képet, ami egy bika izomig lecsupaszított testét ábrázolja.
Mire kiértem a tárlatról az eső is alábbhagyott, így megindultam a Buckingham palota irányába. Mivel a Hyde park túlméretes volt a maradék szbadidőmöz képest, így gondoltam a Green park megfelelőbb célpont lesz.
Ahogy már előzetesen informálódtam a királyi rezidancia nem egy nagy szám, ráadásul pont a maratoni futóverseny zajlott ezen a helyszínen, ezért még a szokásosnál is kockább volt a környék. Biztos, ami biztos, azért a palota előtt posztoló medveszőr sapkásokról készítettem egy fotót, ahogy a palota előtt csobogó szökőkútról is.
Holnap megpróbáljuk elcsípni az örségváltást is, ami az egyetlen említésre méltatható attrakció ezen a vidéken.
A késő délutánra publátogatást terveztünk Dani vezényletével, egy sok országban híres főzde helyi kirendeltségébe a Brew Dog pub-ba. Most miután már megtapasztaltam a hely nagyszerűségét kijelenthetem, hogy ezeddig még nem fogyasztottam sörnek nevezhető folyadékot életem során. Az még hagyján, hogy irtózatos a választék és még az sem túl szokatlan, hogy saját főzésű termékeket árulnak. A minőség viszont elképesztő. A sörfőzde magát, mint lázadó/újító szellemiségű helyet definiálja, ars poetica-ja pedig a következőként hangzik: Lehet önzőnek találják sokan, mégis mi olyan söröket készítük, amit mi magunk szívesen fogyasztunk. Elárulhatom, hogy nem rossz az ízlésük. Alapvetően az összes sör legalább kétszer annyi malátát tartalmaz, mint az átlag (angol) sörök, és a marketing szöveg szerint több mint 40x annyi komlót is. Az biztos, hogy szinte harapni lehet a nedűiket. Mivel hatalmas a választék, könnyítésképp rendelhetünk kóstoló tálat is, ami a leg közkedveltebb fajtákból egy válogatás 1/3 pintes poharakban. Mindemellett a mellettünk lévő asztalnál éppen zajlott egy kisebb féle kurzus is, ahol a befizető lelkes túristák betekintést nyerhettek a különböző sörfajták készítési módjába és ízvilágába. Volt komló szaglászásl sörkóstolás, és sok magyarázó szöveg is. Egy darabig mi is követtük a dolgot, de hamarosan elvonta a figyelmünket 2 speciális készítmény. Először is megrendeltükna házban kapható legerősebb sörfélét a "sink the bismark" fantázianevet viselő 41(!!) fokos sört. Ez a folyadék már majdnem konyak jellegű, mégis ízvilágában sörre emlékeztető ultra brutalitás. A legérdekesebb maga a készítési mód, ugyanis az ital előállításához az elkészült sört lefagyasztják, majd kivonják a fagyáskor keletkező vizet és a megmaradt eszenciát dolgozzák fel a továbbiakban. Ezt a procedúrát még párszor megismétlik, mire előáll a kész ital belőle. Csodálatos, bár kicsit furcsa ízvilág a borsodin szocializálódott embereknek. Azt hittük ennél különlegesebb élményben már nem lesz részünk az este folyamán, amikor is elindultunk kikérni az utolsó kört. Nekem mint távolkelet rajongónak megakadt a szemem egyből a Tokyo fantázia nevű főzeten, ami egy 18%-os Stout. Azonban a fekete cimkés változat mellett kissé elbújva kiszúrtunk egy piros jelzésű változatot. A csapos srác kérdésünkre elárulta, hogy ez a verzió egy speciális főzés (amit ráadásul csak egy szerencsés véletlennek köszönhetnek). A sör alapja hasonló az eredeti változathoz, azonban ezt 4 éven át megüresedett whiskey hordókban érlelnek, majd ezután töltik őket számozott palackokba. Nem kell mondai, hgy horror ára van egy palacknak, mégis úgy gondoltuk, hogy egyszer adódik az ember életében iyen lehetőség, amit nem szabad elszalasztania. Rendeltünk egyet hát belőle és szépen kétfelé osztottuk. Sajos ennek az az egy hátrányos következménye lett, hogy mostantól egyik sör sem lesz elég jó ahhoz, hogy teljes mértékben élvezni tudjam. Az élmény leírhatatlan. Arra jutottunk, hogy amíg nem találják fel az illatokat is közvetítő híradástechnikát, addig felesleges is bármiféle szócséplés. Talán néhány 30 éves single malt felveheti vele a versenyt, csak annyi a szépségiba a dologban, hogy itt most egy sörről beszélünk. Azt hiszem az ital mivoltát az jelzi leginkább, hogy a pultos srác is kérte, hogy had szippantson bele az üvegbe, hiszen még sosem érezte ő sem ezt a brilliáns illatot. Azt hiszem elértünk az út végére, innen már nincs tovább.
Holnap azért megpróbáljuk a hangulatunkat visszanyerni (és talán ismét megpróbálunk bejutni, kedvezményesen egy meccsre) remélhetőleg az amerikai csapat durva legyőzésével.
Addig is örüljünk a 2 újabb magyar éremnek és a birkózás bronznak is!
Egy kis ov idézettel zárva a bejegyzést, hajrá Magyarország, hajrá Magyarok! :)
