O tempora O limpia

Ez egy meglepetés nap volt. Meglepetés, mert alapból csak egy eseményt tevezetem és mégis reggeltől estig sikerült látni és átélni valót prezentáli. 

Ismét délutáni sporteseményem volt, ezért nekiindultam egy kis látnivaló keresésnek. Kicsit bajban voltam, mivel a fő attrakicókat már végigjártam, ami maradt abból pedig nem akartam túl időigényes dolgot választani. A múzeumokat inkább skippeltem, mivel gyönyörű idő kerekedett. Mivel a Fulham stadion látogatás nem sikerült valam jól, cserébe mindenképp keresnem kellett egy másik stadiont "hamár Anglia" alapon. A választás az Arsenal stadionjára az "Emirates Arena"-ra esett, mivel könnyű is volt elérni és az egyik kedvenc brit csapatom volt fiatal koromban. Nem kellett csalódnom. Egy kisebb összegért bejárhattam az egész arénát, a VIP páholytól kezdve, az öltözőkön át a kispadig. Ráadásul még egy audio kommentátort is kaptunk, "ami" végigvezetett a stadionon. Elég felemelő élmény volt a játékoskijárón keresztül kijutni a stadionba, majd beülni Wenger mester helyére, majd utána betérni a sajtószobába és helyet foglalni a pódiumon. Csapathűségtől függetlenul tudom bárkinek ajánlani, aki errefelé vetődik. Külön említésre méltó dolog, hogy amelett, hogy a játékosokat bemutató képek és a stadiont szegélyező szobrok mellett nagyon sok figyelmet fordítanak a szurkolókra is. Egy nem rég indult kezdeményezés miatt az aréna külső sétányát végig a saját szurkolóik portréjával díszített zászlókkal van körülvéve, és a stadion bejárata előtt is épp most kövezték a talajt, a támogatók nevével diszített téglákkal. Igazán szép és követendő példa ez.

Mivel ez a séta azert elég sokáig húzódott, inkább elindultam Startford irányába a 3 órás kezdésre. Ez volt életem első hivatalos BMX versenye, ráadásul free style-on kívül még em hivatalosan sem láttam soha ilyet. A pálya elég látványos 4 nagyobb kanyarból álló hullámvasút. Bár "E" kategóriás jegyem volt, melepetésemre tökéletes pozícióban ülhettem, közel a versenyhez. A futamok meglehetősen gyorsan lezajlanak, nagyjából fél perc alatt végigsuhannak rjata a versenyzők, azonban a látvány kárpótol mindenért (ráadásul kb 20 futamot elevzehttünk végig). Voltak látványos repkedések, hatalmas tömegbukás, a szünetben egy elég neves DJ zenélt, és közben freestyle BMX bemutató is volt. Igazi laza hangulat volt, kicsit el is ütött a megszokott olimpiai hangulattól. Ráadásul pedig szikrázó napsütést élvezhettünk végig,  így kicsit ismét leégtem. Egyelen negatívumként azt tudnám megemliteni, hogy a versenyszámokidőzítése nem volt tökéletes, mivel pont egyszerre ért véget a mi versenyünk a somszédos gyephoki meccsel, így a kifelé vezeő úton olyan tömegvolt, mint 3 szieget együttvéve. Ráadásul mikor már majdnem elértem a kijáratot belefutottam a szintén pont akkor befejeződő vizilabda helyosztók közönségébe.

Végül azért sikeresen eljuttottam a Kensington Olympia állomásig, ahol a szokásos éves rendezvényét tartotta az egyik leghíresebb Angol sörfőző közösség. Ez volt a Great British Beer Festival.

A rendezvény egy nyugati pályaudvar méretű ( és kinézetű) csarnokban került megrendezésre (illetve még tart vasárnapig). Főleg rael ale főző cégekből állnak a kiállítók kiegészülve néhány cider-es standdal. A real ale információim szerint annyiban különbözik a sima ale söröktől, hogy ezeket még a érés befejeződese előtt kezdik csapolni, vagyis a kitöltésre kerülő nedűk még élnek a fogyasztás pillanatában. Gondolom nem kell modnai,ogy millió féle sört lehet megkóstolni és bár nagyon igyekeztünk nem sikerült a végére érnünk. A mai nap különlegességét mellesleg az adta, hogy minden évben az egyik napot kinevezik "Hut Day"-nek, azaz a kedves fogyasztó k

Kicsit vegyes érzések kavarognak most bennem, mivel egyrészről délelőtt felordítottuk a szomszédokat Izland ellen aratott szenzációs győzelmünkkor, másrészt viszont elúszott a férfiak vizilabda esélye az esti meccsen. Talán a kajak aranyak kompenzálnak kicsit a keserűségen és ugye, most is azzal vígasztaltuk magunkat, hogy bármilyen fájó a dolog, akkor is itt lehetünk és láthattuk. Bár mostanában már egyre több az olyan élmény, amit kompenzálnunk kell a szokásos "maradj csendben, ingyen volt, élvezd!" szlogenünnkel, azért nem sok kedvem van még a hazautazáshoz. Túl hamar hozzá tud szokni az ember ehhez a könnyű léha élethez :).

A mai napra egyébként nem sok tervem volt, bár gondoltam rá, hogy megnézem a tegnap már kívülről látott hadihajót a Tower Bridge lábánál! Azonban kissé leapadt a ruhakészletem és kénytelen voltam mindenek előtt mosoda után néznem. Mivel a szálloda elmebeteg áron dolgozik (5 font egy polóért) ezért kicsit utánna kérdeztem a környéknek és sikerült is találnom egy laundryt a közelben. Az elég vicces volt amúgy, hogy a szálloda egyik recepciósa ajánlotta, maguk helyett (mondván, hogy az ő áraik tényleg húzósak). Első nekifutásra holnapi napra készültek volna el a cuccok, de egy kis kedves győzködéssel sikerült kieszközölnöm egy 2 órás munkaidőt. Amire a kézis srácok végeztek a meccsel meg is voltam, így hamarosan indultunk is a Magyar központba a jegyekért. Sajnos elég bosszantó mód csak C kategóriás belépőt kaptunk (már megint a telhetetlenség), ami a jobb felső szektorba, a 27 sorba szólt. Nem volt tökéletes kezdés a meccshez... Közben azért rákérdeztünk, hogy mi a helyzet a többi jeggyel (be szeretnénk jutni valamelyik kézilabda meccsre a hátralévőkből) de közölték, hogy csak sorsolásos alapon, illetve sorszámmal jelentkezés után lehet csak venni. Holnap megpróbálok bejutni időben, hátha benne leszünk a szerencsés kiválasztottakban. Az iroda mellesleg már kitette a nem árulunk többé belépőt táblát, bár lehet csak az angolok elüldözésére. Meglátjuk...

Elindultunk az olimpiai parkba ezután, ismét a Javellin-t választottuk, mert tényleg elég menő cucc :) most már tényleg úton útfélen jegyvásárlók állnak, kicsit kezd olyan érzésem lenni, mint a keleti aluljáróban a homless kéregetőkkel. Nem akarok persze bántani senki, mert tudom milyen piszok szerencsés helyzetben vagyunk. Megismerkedtünk ismét pár hazai arccal is sőt a vizilabda stadionba segítettünk bejutni is pár Magyarnak egy kis trükkel. Egyikük bejött "legálisan" és odabent összegyűjtött párat, amit kivitt a barátoknak, akik ismét bechekkoltak a mi jegyeinkkel. Mivel a belépéskor "lecsippantják" a belépőket egy kis magyarázkodás azért szükséges (jah csak kiszaladtunk kajáért stb..) de ugyebár leleményes nép vagyunk ;)

Sajnos a meccsen nem voltunk leleményesek. Nem akarom a bíráskodásra fogni, bár elég leplezetlenül ellenünk fújtak. Igazándiból be kellet volna lőni a helyzeteinket és úgy sima lehetett volna, de ilyen szörnyű emberelőny kihasználással esélyünk sem volt. Szép volt, jó volt, marad a helyosztó, amin azért tovább biztatjuk a fiúkat.

Jah igen... Volt egy érdekes, vagy inkább kicsit butának nevezhető élményünk is a csarnokban. Már napok óta megfigyeltük, hogy néhány család kisgyekkel érkezik a meccsekre. Jórészük persze ügyel a környezet kiszűrésére (pl. fülvédővel), vagy már elég idős a sráca, hogy elviselje a drukkolás okozta sokkot, a mai napon azonban színtiszta idiótizmust tapasztaltunk meg. Az apuka kengyelében ugyanis egy alig 3 hónapos kisbaba pihent, akivel beültek a magyar tábor előtti sorba. Kedvesség ide, jóhiszem oda azért úgy hiszem nem várható el a csendes drukkolás egy negyeddöntőn. A kicsi persze az első hangos szó után elsírta magát így gyorsan ki is menekítették. A szülők felváltva vigyáztak rá odakint azaz mindketten csupán egy félidőt élvezhettek a meccsből. Hogy a mundér becsülete védve legyen, és ne csak a Magyarok legyenek a bűnbakok "szerencsére" az USA- Horvátország mérkőzést ugyanúgy sírással tolerálta a baba. Nem igazán értem az ilyen szülőket. Vagy nagyon tájékozatlanok a sportokkal kapcsolatban, ami egy angol foci környezetben nehezen elképzelhető, vagy tényleg ennyire buták lehettek. A babát azért sajnáltam, lehet emiatt egy életre beivódik a tudatalatijába, hogy ne szeresse a sportot.

Holnap a folytatásban belekóstolok kicsit a pálya BMX világába, már nagyon kíváncsi vagyok, mert még sosem láttam ilyet és a pályán sem jártam még.

Cheers!

Ismét egy szabadnap..ismét városnézés..

Bár sok jóval nem kecsegtetett a dolog, mégsem tudtam kihagyni Greenwitchet ha már egyszer volt szerencsém ilyen közel vetődni hozzá. Reggel ismét jó korán nekiindultam, mert természetesen London másik végében lakunk így a kijutás nem két perc volt. Ismét DLR-ezhettem, első kocsi, sofőr nélkül, illetve most a kontrollálást az egyik ajtóból oldotta meg a hölgy (ilyen is van). Greenwitch amúgy egy igazi kis nyugodt kertváros, jó levegő és hangulatos utcák. Ahogy előre számítottam a büdös olimpia miatt (pfujj de utálom) szinte az egész hegyoldal le volt zárva, beleértve az obszervatóriumot és a park kb 80%-t. Azért az egyk katona tájékozatatott, hogy ha fentebb sétálok, akkor találok egy park részt aHol lehet kicsit bóklászni. Időm volt így felslattyogtam. Tényleg kis rész volt, de jó volt a városra a kilátás és innen ha máshogy nem is, legalább kívülről megnézhettem a nevezetes épületeket ( modjuk azt, hogy elég közel kerültem a nulla ponthoz). A helyiek is kihasználják ezt a kis szabadon maradt zöldterületet, mert ezt használják kutyafuttatónak. Visszafelé beugrottam egy kis templomba (a nagyot mindig rossz irányból kerultem, a bejárat ellenkező oldaláról, ráadásul egy mattrészeg homless is fetrengett az egyik lépcsőjénél), a kikötőben megnéztem egy háromárbócost és kötelező érvényű ebédsörömet is elfogyasztottam a Greenwitch tavernában. Igyekeztem vissza, mert be akartam ugrani az Archwayre megkérdezni a holnapi jegyeket és mert közben jött egy kérés is az Indextől, hogy nézzünk utána egy ügynek. Megjelent ugyanis az egyik helyi médiában egy cikk, miszerint a külföldi érdekeltségű irodák (leginkább a Magyart említették) még számtalan jeggyel rendelkeznek, úgyhogy hajrá Britek zuzzátok le őket. Valóban volt is egy kisebb roham a lányok állítása szerint, de az egész amúgy nagy humbug volt, mert az ottjártamkor is csupán 5-6 szabad belepő kereste a gazdáját. Szerencsémre az egyik jegy pont az esti női kézi negyeddöntőre szólt, és mivel a legutóbb már az Index videójában megismert körülmények miatt ide bejutnunk még nem sikerült, gyorsan meg is kaparintottam azt.

A mérkőzés csak fél kilenckor kezdódött így pont maradt időm, hogy Peti haverom hathatós segítségével tovább fogyasszam a megnézni valók listáját. A Trafalgar térről indultunk, de most a Covent Garden irányába tartottunk. Ez a rész az egyik legszebb belvárosi negyed szerintem. Elég sok nagykövetség épülete is itt található és az üzleti negyed is ad magára, így finoman szólva sem lepukkant nyomortelep a környék. A piactér igazi parasztvakító túristaparadicsom, élő szoorkompozíciókkal, bazárral és a többi alapfelszereltséggel. Az mondjuk elég meredek volt, hogy az egyik kávézóban egy magnó kiséretével egy operaénekes hölgy adott műsort (nem macskazene volt, hanem véresen komoly minőségi előadás). Mivel a piacok terén nekem Camden megütötte a százat, ez már annyira nem lelkesített azért. Tovább indultunk a szt. Pál katedrálishoz, útközben pedig végig haladtunk az utcán, melyben az ördögi borbély Sweeney Todd "alkotott".

A katedrális ingyenesen látogatható,  kívülről és belulről is roppant impozáns. A belső díszítések aranymennyiségéből pedi szerintem egy kisebb országnak való ágyukészletet lehetne kiönteni. Éppen misére készulódött a nagyérdemű, így nem is akartam tovább zavarni őket. Irány a Temze... A millennium hídon mentünk át a koszos kavargó barna habok fölött. Ezen a hídon az olimpia ideje alatt (ha jól tudom csak most) zene is hallgatható a kétméterenként kihelyezett hangszórókból. A híd csavart formája nagyon meleg, a környező kilátás pedig cudarjó. A túlsó parton áll Shakespeare egykori Globe színházának helyreállított másolata, amely üzemel is. A parton tovább sétálva találkozhatunk néhány modern (maradjunk ennél a kifejezésnél) képzőművészeti alkotással, mivel jónéhány galéria és múzeum is akad a környéken (pl. a Hay's galery). A kikötőben horgonyoz a Belfast hadihajó, ami mostanság múzeumként üzemel. Elég dúrva vasszörny a kicsike, ráadásul jól el is üt a környezetétől ( főleg, hogy van néhány háromárbócos is a közelben).

Tovább a parton hamarosan elértük a Tower Bridge-t, ami ugyebár most az olimpia egyik jelképe is a ráaggatott óriási ötkarikával. A híd gyönyörű így közelről látni, és taposni rajta pedig eléggé felemelő érzés. Ezzel zárult is a kis körutazás, mivel rohannom kellett a meccsre. Röid búcsú Rékáéktól es máris az undergoundon ültem ismét. Mellesleg hozzávetőleg kiszámoltuk, hogy kb. 1500 km-t utazgattunk össze itt az olimpia alatt mindenféle sínen közlekedő dologgal, azért ez sem piskóta.

Az olimpiai park már szinte unalmas megszokottsággal várt, a kapunál viszont jót röhögtem, amikor a "helper" srác "honnan érkeztél" kérdésére válaszolva egyből lökte, hogy egeszsegedre. :) úgy érzem a Magyar szurkolók hozzák a formájukat és kitanítják a szigetlakókat rendesen.

A mérkőzés nagyon jó volt (a Franciák egy időn túli hétméteressel estek ki Montenegró ellenében) a Copper Box pedig hozza a többi gyönyörű csarnok színvonalát. Ja igen, nem mellesleg ez volt az utolsó mérkőzes ezen a helyszínen, mert mostantól átköltöznek az elődöntőre és a döntőre is a kézisek. Azaz ez is egy legendás utolsó meccs volt (élmény az élményben). Hazafele jól eláztam egy igazi Agol permet esőben, ráadásul háromszor is leszállítottak bennünket a metróról, hol azzal, hogy garázsmenet, hol azzal, hogy elromlott a szerelvény. Kicsit már kezd összeomlani a rendszer...

A kézi miatt sajnos lemaradtam Gyurtáról, de gondom Dani készített riportot vele, majd azt megnézzük.

Holnap pedig "mindenki, szurkoljon!", mert élet-halál harc a taljánok ellenében!

GN!

Szerencsére nem kell elmondani a mai történéseket, mert hangom az nem sok maradt az USA meccs után. Írásban most sokkal könnyebb kommunikálni.

Természetesen a mai napra is maradt néznivaló mIvel ismét délutánosok voltunk, ráadásul most a második meccs volt a miénk. A tegnapi kicsapongás után kicsit nehéz volt időben elkészülni, de azért sikerült elég korán nekiindulni ahhoz, hogy az eltervezettnek megfelelően elérjük a 11:30-s őrségváltást a Buckinghamnél. Nem kell mondani, hogy iszonyat tömeg volt, még így is, hogy hétfőre időzítettünk. Egy pár percig kicsit össze is voltunk zavarodva, hogy nem-e valami versenyszám közepébe csöppentünk (tegnap ugyanis itt volt a maratoni befutó). A bizonytalanságunkat hamar eloszlatta a Royal Guards már messziről hallható masírozása, melyet a fúvószenekar kisért. Illetve fúvószenekarok, mivel mindkét érkező csapatnak, külön rezesbanda dukált. Szép volt jó volt, de egyszer ezt is elég megnézni. Mellesleg egy kissé disszonáns érzés volt a we are the champions dallamát hallani a ceremónia alatt, de úgy látszik ők is haladnak a korral. Igyekeztünk gyorsan kiérni a sodrásól és a Hyde park felé vettük az irányt, ami normál körülmények közt egy csendes, zöld nyugtató séta lett volna, azonban az olimpia alatt itt van felállítva a szabadtéri központ, hatalmas kivetítőkkel és fesztiválhangulattal. Egy kicsit visszahozott a hiányérzetemből, amit a Sziget kihagyása miatt éreztem. A centrum maga elég jópofa, mert amellett, hogy több kivetítőn különböző adásokkal követhetjük az eseményeket (egy óriás kivetítővel a "nagyszínpadnál") egy csomó különlegességgel is készültek a látogatók számára. Van a felnőtteknek röplabda (oktatással), csokisátor élményközpont, a gyerekeknek trambulin és labdában vizenfutás. És mivel  nem jártuk végig az egész területet időhiány miatt, gondolom még csomó egyébb mulatság is. Ja amúgy a bejutás, egy kis biztonsági ellenőrzés mellett teljesen ingyenes, így azok is élvezhetik a hangulatot, akik nem engedhetnek maguknak meg egy -egy belépőt. Bár ahogy néztuk itt nem akkora luxus, egy családnak, hogy a hétvégén kilátogasanak az olimpiai központba, tekintve, hogy akár már 20 fontért is hozzá lehet jutni belépőkhöz, az pedig nem kifizethetetlen egy 3-5000 fontból gazdálkodó átlag családnak. Ez kicsit irígylésre méltó dolog...

A meccsre való kijutásunkba ma belevontuk a DLR vonalát is, így  most már ez az utazasi forma is kipipálva (ez amúgy a "majdnem" vezető nélküli magasvasút, ahol ülhetünk akár a szerelvény legelejébe is és élvezhetjük a "vonatozás" eddig meg nem tapasztalt élvezetét) 

A mérkőzes az eddigi legfontosabb volt számunkra, hiszen ez döntött a 3. hely sorsáról. Az amikat már egyszer volt szerencsénk megtekinteni és tudtuk, hogy jelentős erőt és ugyanilyen szurkolótábort is tudhatnak maguk mögött. A szokásosnál is jobban készültünk így mi is. Most már látom, hogy felesleges volt aggódni, mert bebizonyítottuk, hogy a mi drukkereinkenk nincs méltó ellenfele a vizilabda arénában. Az első negyed alatt kissé meglepődtek, mikor először megtapasztalták a hobby szurkoláshoz szokott szervezetük miképp söpri el a hangorkánunk. A második negyedben megpróbáltak átcsoportosítani és összébb húzódni, de a félidőben már a helyi műsorközvetítőnek is elismerték, hogy hiába próbálnak szurkolni, "ezzel" nem tudnak versenyre kelni. Mivel a mérkőzés sem a szájuk íze szerint alakult, volt aki már a végső dudaszó előtt elhagyta a csarnokot. A semleges nézők (főleg Angolok és Románok) is hamar becsatlakoztak és velünk örultek a sikernek. Óriási élmény volt, talán a legjobb meccsünk ezeddig. Végre látszott a fiúkon is, hogy felszabadultak a nyomás alól (a cserék is öszeszorított ököllel másztak a partra) és a védekezés is szinte tökéletes volt. Nagyon jó előjel ez a továbbiakra, ami lényeges is lesz hiszen ha túljutunk az Olaszokon, ismét a Szerbek várnak majd ránk. Nagyon kell otthonról is a szurkolás, úgyhogy tessék szépen mindenknek szorítani!

Este itthon vezettük le a feszültséget, visszatérve a helyi Pubba, végig kóstoltuk a heti vendég söröket, bár a tegnapi nap után már nehéz újat találni a nap alatt.

Holnap ismét szabadnap, délután pedig ha minden igaz meglátogat bennünket Gyurta Dani a Magyar központban, így lesz egy kis különlegesség ismét.

Az erő legyen veletek :)

Ahogy már említettem a mai nap sportmentesen telt, azaz megpróbáltam Londonra koncentrálni.

A hazai kánikulával ellentétben itt megmaradt a jó Angol (vagy inkább Skót) időjárás, azaz egyenesen esett, illetve néha kissé ferdén. A metróból kijőve kénytelen is voltam beruházni egy ernyőre, mert az eddigi szitáláshoz képest most komolyabb vízhozam mutatkozott. A korai szabadtéri programokat e miatt ki is lőttem és a természettudományi múzeum felé vettem az irányt. Egy kicsit enyhébb felhozatalra számítottam, mint amit a British-nél már megtapasztaltam, de nem volt sokkal könnyebb dolgom itt sem. A múzeum hatalmas és rengeteg a látnivaló. A két tárlat között azonban a leg szembetűnőbb különbség a látogatók életkorában mutatkozik. A gyerek visítás a bejárattól a mosdókig mindenhova elkíséri az ide látogatókat. Ennek egyenes következményeképp a dinoszaurusz részlegbe közel lehetetlen a bejutás a hatalmas sor miatt. Szerencsére azért akad látnivaló e mellett is bőven. Az állandó tárlatok mellet most két időszakos kiállítás is látogatható (kulön belépő megváltása ellenében). Az egyik egy sarkvidéki túra, ami nem igazán vonzott, a másik viszont az otthoni bodies kiállításhoz hasonlatos  részleg, ami kifordított, nyúzott, illetve a csupasz csonig lefejtett állatokat mutat be. Nagyon érdekes és tanulságos végigjárni a néhány termet, ahol a három felé vágott lófejtől kezdve a  halcsontvázon át, a nyúzott elefántig minden megtekinthető. A számomra legérdekesebb preparátum egy cápa érhálozata volt, ami kb úgy nézett ki, mint egy hatalmas vörös torpedó alakú vattacukor. Sajnos a fotózás tilos volt, de azért jó magyar szokás szerint besunyultam egy képet, ami egy bika izomig lecsupaszított testét ábrázolja.

Mire kiértem a tárlatról az eső is alábbhagyott, így megindultam a Buckingham palota irányába. Mivel a Hyde park túlméretes volt a maradék szbadidőmöz képest, így gondoltam a Green park megfelelőbb célpont lesz.

Ahogy már előzetesen informálódtam a királyi rezidancia nem egy nagy szám, ráadásul pont a maratoni futóverseny zajlott ezen a helyszínen, ezért még a szokásosnál is kockább volt a környék. Biztos, ami biztos, azért a palota előtt posztoló medveszőr sapkásokról készítettem egy fotót, ahogy a palota előtt csobogó szökőkútról is.

Holnap megpróbáljuk elcsípni az örségváltást is, ami az egyetlen említésre méltatható attrakció ezen a vidéken.

A késő délutánra publátogatást terveztünk Dani vezényletével, egy sok országban híres főzde helyi kirendeltségébe a Brew Dog pub-ba. Most miután már megtapasztaltam a hely nagyszerűségét kijelenthetem, hogy ezeddig még nem fogyasztottam sörnek nevezhető folyadékot életem során. Az még hagyján, hogy irtózatos a választék és még az sem túl szokatlan, hogy saját főzésű termékeket árulnak. A minőség viszont elképesztő. A sörfőzde magát, mint lázadó/újító szellemiségű helyet definiálja, ars poetica-ja pedig a következőként hangzik: Lehet önzőnek találják sokan, mégis mi olyan söröket készítük, amit mi magunk szívesen fogyasztunk. Elárulhatom, hogy nem rossz az ízlésük. Alapvetően az összes sör legalább kétszer annyi malátát tartalmaz, mint az átlag (angol) sörök, és a marketing szöveg szerint több mint 40x annyi komlót is. Az biztos, hogy szinte harapni lehet a nedűiket. Mivel hatalmas a választék, könnyítésképp rendelhetünk kóstoló tálat is, ami a leg közkedveltebb fajtákból egy válogatás 1/3 pintes poharakban. Mindemellett a mellettünk lévő asztalnál éppen zajlott egy kisebb féle kurzus is, ahol a befizető lelkes túristák betekintést nyerhettek a  különböző sörfajták készítési módjába és ízvilágába. Volt komló szaglászásl sörkóstolás, és sok magyarázó szöveg is. Egy darabig mi is követtük a dolgot, de hamarosan elvonta a figyelmünket 2 speciális készítmény. Először is megrendeltükna házban kapható legerősebb sörfélét a "sink the bismark" fantázianevet viselő 41(!!) fokos sört. Ez a folyadék már majdnem konyak jellegű, mégis ízvilágában sörre emlékeztető ultra brutalitás. A legérdekesebb maga a készítési mód, ugyanis az ital előállításához az elkészült sört lefagyasztják, majd kivonják a fagyáskor keletkező vizet és a megmaradt eszenciát dolgozzák fel a továbbiakban. Ezt a procedúrát még párszor megismétlik, mire előáll a kész ital belőle. Csodálatos, bár kicsit furcsa ízvilág a borsodin szocializálódott embereknek. Azt hittük ennél különlegesebb élményben már nem lesz részünk az este folyamán, amikor is elindultunk kikérni az utolsó kört. Nekem mint távolkelet rajongónak megakadt a szemem egyből a Tokyo fantázia nevű főzeten, ami egy 18%-os Stout. Azonban a fekete cimkés változat mellett kissé elbújva kiszúrtunk egy piros jelzésű változatot. A csapos srác kérdésünkre elárulta, hogy ez a verzió egy speciális főzés (amit ráadásul csak egy szerencsés véletlennek köszönhetnek). A sör alapja hasonló az eredeti változathoz, azonban ezt 4 éven át megüresedett whiskey hordókban érlelnek, majd ezután töltik őket számozott palackokba. Nem kell mondai, hgy horror ára van egy palacknak, mégis úgy gondoltuk, hogy egyszer adódik az ember életében iyen lehetőség, amit nem szabad elszalasztania. Rendeltünk egyet hát belőle és szépen kétfelé osztottuk. Sajos ennek az az egy hátrányos következménye lett, hogy mostantól egyik sör sem lesz elég jó ahhoz, hogy teljes mértékben élvezni tudjam. Az élmény leírhatatlan. Arra jutottunk, hogy amíg nem találják fel az illatokat is közvetítő híradástechnikát, addig felesleges is bármiféle szócséplés. Talán néhány 30 éves single malt felveheti vele a versenyt, csak annyi a szépségiba a dologban, hogy itt most egy sörről beszélünk. Azt hiszem az ital mivoltát az jelzi leginkább, hogy a pultos srác is kérte, hogy had szippantson bele az üvegbe, hiszen még sosem érezte ő sem ezt a brilliáns illatot. Azt hiszem elértünk az út végére, innen már nincs tovább.

Holnap azért megpróbáljuk a hangulatunkat visszanyerni (és talán ismét megpróbálunk bejutni, kedvezményesen egy meccsre) remélhetőleg az amerikai csapat durva legyőzésével.

Addig is örüljünk a 2 újabb magyar éremnek és a birkózás bronznak is!

Egy kis ov idézettel zárva a bejegyzést, hajrá Magyarország, hajrá Magyarok! :)

 Először is elnézést a kis kihagyásért, de tegnap nem sikerült hazajönnöm, így nem volt alkalmam postolni...

Most pótolok.

Szóval a tegnapi nap a röpié volt, az Earls Court stadionjába voltam hivatalos. Mivel estére egy kis baráti összejövetelt dumáltunk meg és ez a helyszín egész közel van Putney-hoz, beugrottam Tomihoz és bedobtam hozzá a torokjavító folyadékokat. Nem igazán tudtam mit is kezdjek a meccsig hátralévő szabadidőmmel, ezért gondoltam megnézem a Buckingham környékét... Félútig el is jutottam, de közben észleltem, hogy egy köpésnyire van a Fulham stadionja és ha már Anglia és "gerazoli" , gondoltam bekukkantok. Kedves környék a Temze parton és egy kis buszozással hipp-hopp odajutottam. Sajnos be viszont nem, mivel épp építési munkálatok folynak így csak kívülről  lehetett körbejárni. Sebaj így viszont jártam egyet a Temze partján, ami a tájékoztató tábla alapján Európa egyik legtisztább folyója (kissé szkeptikus vagyok ezzel az információval szemben). Mivel a mérkőzésig még volt egy órám, folytattam a pubtúrát is, egy újabb isteni bitterrel (London Glory volt a neve és valóban glorious volt). A hely (Pembroke) a sör mellett azzal vívta ki a szimpátiám, hogy a bárpult közepén volt 3 címezetlen sörcsap, amelyet a helyi privát sörfőzdéknek tartanak fennt és ahol bizonyos időkben megtehetik, hogy bemutatkozzanak, azaz csapolhassák a saját főzetüket. Nagyon kedves gesztus ez a vendég sör dolog. 

Visszatértem az Earls-ba és kezdődtek a meccsek. (Dél-Kórea vs. Törökország és Anglia vs. Dominika volt a menű, termeszetesen női ;)) A stadion belűlről lenyűgöző, mint mindegyik és bár elég magasan ültem így is szépen láttam mindent. Jópofa, hogy az egyes helyszíneknek kűlönböző színkódjaik vannak, amelyekkel a jegyeket es a belteret is díszítik. Itt a csarnok narancs-pirosban pompázik. Az első meccs nagyon izgalamas volt 2:2 után a döntő szettben is fej-fej mellett haladtak  a csapatok, végül a Török csajok nyertek. Az Angolok viszont, bár a papíron a csoport legyengébbjével játszottak, kb közelébe sem tudtak szagolni a győzelemnek. Kicsit néha vicces, hogy rendező jogán bejutnak olyan sportokhoz, amit 3éves gyerek szinten űznek. Na de mindegy lényeg a lelkesedés. A meccsek után irány volt Camden és a házibuli (illetve duma és sör party). Az este akadt egy különleges vendégünk is, először egy kismacska személyében, majd hamarosan a gazdáiéban. Kiderült, hogy Tomiék egyik új szomszédja egy francia lány és barátja. A lány a divat szakmában dolgozik és épp piacot keres magának, és mint kiderült egykoron Jean Paul Gaultier keze alatt tanult/dolgozott. Bár szerinte kicsit túl van hype-olva a dolog, mégis elég különleges volt számunkra. Sikerült jól megelőünnepelni végül a szülinapom, isteni csokitortával, hummusszal és jóféle pálinkákkal. Külön respekt Kingának, aki esti alvás nélkül zúzott hajnalban melózni...

Kevéske hajcsi után reggel visszaszaladtam a hotelba, gyorsan megkajáztam lefürödtem és rohantam vissza, mert ma volt a nagy nap, amikor bejutottam a Wembleybe.

Óriási és gyönyörű ez a stadion. A bejutás kissé körülményes volt, mivel Itt nincsenek reptéri röntgengépek felszerelve mint az olimpiai parkban, cserében minden zacskózni kell, kipakoltatják a táskákat és fullra átmotoznak. Ráadásként nem lehet a lelátóra alkoholt bevinnni, hiába árulják a sört odabent is (ja és végre sikerült tolnom egy fish and chipset, ami az előzetes várakozások megfelelően sótlan és teljesen prosztó unalmas kaja) A hangulat lenyűgöző mindemellett. Tényleg egy igazi szentély. Hatalmasak a belső méretek, a gyep pedig igazi angol tökéletesség. Még mindíg áll a szőr a karomon ha rágondolok, ahogy a 80.000 ember egyszerre felordított. Mivel Szenegál ellenfele a negyeddöntőben Mexikó volt, kötelezően érkezett a hullám is, ami ekkora méretekben és ennyi ember álltal előadva leírhatatlan élmény. Magával a meccsel is szerencsém volt, igazi hajtós technikás derbi volt 4 góllal a rendes játékidőben és még 2-vel a hosszabbításban. Azt hiszem ezt egy életre megjegyeztem.

Mivel a mai napra még egy jegyem volt, rohantam át az olimpiai parkba, és szinte koppra estem be a vizilabda stadionba. A Brittek voltak soron, akik szokásos lelkesedéssel vetették bele magukat a meccsbe, odalent és a nézőtéren is. De természetesen ezen a pályán nem vehették fel a versenyt velünk. Zúgott az "itthon vagyunk!", és potyogtak a gólok. Kötelező győzelem volt, sok-sok szülinapi találattal :)

A meccs után átrohantunk a kézi csarnokhoz, mert felütötte fejét egy pletyka,miszerint a dupla meccsek szünetében távozók helyére 5 font ellenében be lehet jutni. Úgy tűnt meg is állja a helyét a dolog, hiszen kaptunk karszalagot és szépen be is tereltek bennünket egy kordon mögé. Azonban valami hiba csúszott a gépezetbe és kb 1 órás várakozás, és a végén már türelmetlen próbálkozás után közölték: a rendszer sajnos nem működik, húzzunk inkább haza. Kicsit elszabadultak az indulatok a végére, azt hiszem teljesen jogosan, hiszen a sok hitegetes és várakoztatás után egy egyszerű beléptetési procedúrát nem voltak képesek végrehajtani. Holnap (illetve ma) az Indexen azt hiszem meg is lesz tekinthető a sztori, mert Dani szerencsére velünk volt és rögzítette az egész tortúránkat.  Sajnos kicsit rossz szájízzel zártuk így a napot, de a kedvünket nem ronthatja mégsem el semmi.

A hazaút is kissé kalandosra sikerült, mivel elhagytuk a járt utat és kipróbálás céljával felültünk a Javellinre, a helyi gyors vasútra. Klassz élmény volt, viszont a kb 3 átszállással az edeti menetidőt megdupláztuk és elég későn értünk a szállodába.

Holnap ismét pihenőnap illetve városnézés, a délutánra pedig pub túra várható... See you!

Végre, végre végre! Megnyertük az első pólómeccset a srácokkal. Igaz, ami igaz kijelenthetjük, hogy ez a kötelező győzelem kategóriájába sorolható, de akkor is győzelem. És az olimpián amúgy sem adják könnyen az ilyet.

Mivel a meccs ismét délutáni kezdésű volt, Gabi nyertestársammal nekiláttunk látnivalót keresni a délelőttre. Már jóelőre kinéztem magamnak egy helyet, amelyik fiatal korom egyik kedvenc hősét mutatja be, a Baker street 221b alatt. Akinek így nem tiszta a dolog elárulom, hogy nevezett cím alatt Sherlock Holmes és hű segítője dr. Watson tevékenykedett. Legendás! A hely amúgy egy 3 szintes tipikus angol bérház, melyet a detektívregények főhősének szellemében rendeztek be. Egy kicsit múzeum, egy kicsit panoptikum (a regények egyes jeleneteiT mutatják be a szobákban) és egy kicsit... kicsi. Szerethető hely kellemes hangulattal és sok lehetőséggel a fényképek készítésére (már a bejáratnál beöltözhetünk kissé és pózolhatunk a Scotland Yard egyik emberével). Mellesleg az egész utca Holmesról szól, a boltok, a pubok és az ajándék boltok...egy kivétellel. A Baker street közepén ugyanis található egy Beatles bolt, ahol a gombafejűek minden relikviája beszerezhető, még aranylemez is.

Bár csak a második meccs volt a miénk, kicsit sietősre vettük a tempót és a Hyde park mellett csak elrohanni volt időnk (azért még visszatérünk). Irány az olimpiai és a waterpolo arena...

Első meccs Szerb-Montenegró, azaz minden név "ic"-re végződik. A szerbeknek drukkoltunk, mivel így az Amik legyőzésével még lett volna esély a 2. helyre. Persze szépen elosztották a pontokat egymás között a kis mocsodékok :) a legnagyobb kérdés az volt számunkra amúgy, hogy az állandóan a szláv csapatoknak fújó bírók most kinek kedveznek. Nos senkinek és mindenkinek... Volt olyan támadás, hogy pár másodpercen belül elvették, visszaadták, majd megint elvették a labdát. Kicsit úgy tűnt, mint ha meg lennének zavarodva, hogy most akkor kinek is kell ítélni :).

Aztán jöttünk mi és a nem csupasz járófelülettetel rendelkező, kedves szomszédaink. A meccs nehezebb lett mint gondoltuk, mert nem figyeltünk a védekezésre. Bár így legalább láthattunk 32(!!) gólt. Mint egy kézilabda meccsen. A biráskodás szinte már megszokott volt, néma síp, ha mi támadunk, káromkodós cenzoros konstans sípfolyam ha az ellenfél... Kicsit röhejes, de ez van ha olimpiai címvédő az ember. Lényeg a lényeg meg vannak a pontok. 

A meccs végére beesett Kokó is, és a folyosón sikerült belebotlanom Borkai Zsoltba és Szabó Bencébe is, és még egy közös fényképet is sikerült kieszközölnöm velük. Jó dolog ha az ember a sajtó oldalra kap jegyet :)

A meccs után elindultunk felderíteni az eddig még be nem járt területeket. Megnéztük (sajnos csak kivülről) a kosár, gyephoki, kézilabda és kerékpár csarnokot (ami szerintem legszebb épülete a parknak). Találtunk egy 3D HD mindenD mozi termet, ahova milliós sor állt, így passzoltuk. Van egy nagyon jó "kristályokból" álló akusztikai épület, ahova kisebb volt a sor, viszont inkább elhalasztottuk holnapra. Benéztünk végül a British Petrol házába, ami egy kör alakú épület, amelyben 360 fokban vetítenek egy forgó színpad köré mindenféle reklámmal teletömött Bullshitet, arról, hogy milyen jó, hogy a BP ilyenügyesen lát el bennünket energiával. Látványos a dolog, a sarkköri képek alatt még klíma és vízpermet is van, de nem igazán győztek meg a dologról. Azonban amiért végig néztük a filmet, kaptuk ajándékba egy fényképet, amit az olimpiai stadion mellett felálított dupla tükrös kiosknál készítettek nekünk, és velünk. Ráadásként, az egyik hostess kislányt is bevezettük a vizilabda rejtelmeibe és miután ma megnézte az első meccsét kitanítottuk, hogy csak nekünk, mint regnáló bajnokoknak szurkolhat :)

Séta közben belelestünk a parkon kereszül folyó kis "patakocska" felszínén úszó óriás kivetítő adásába, amit több ezer ember figyelt a környező füves lankákon fetrengve. Iszonyat szépen felépített az egész park, jó munkát végeztek a szigetlakók. 

Egy apró kis negatívumot is találtunk azért. A hazaúthoz, most a hátsó kijáratot "választottuk", ami West Ham felé visz, és itt már azért látszottak a jelei annak, hogy mi volt a terület az olimpiai park felépítése előtt. A kivezető híd mellett találtunk egy beszáradt mocsárszerű képződményt, teleszórva gumiabroncsokkal és szeméttel. A felszíne olajosan csillogott és olyan büdös posvány szaga volt, hogy idehaza a Toi-Toi dolgozók sírva kérnék a receptet. Díszítésként még egy magában motyogó homless is társult a látványhoz. 

Kis kerülőúton, de azért épségben hazaértünk és mivel a helyi pub-ban iszonyat tömeg volt a 24 órás szupermarketben vettük magunkhoz az altatót. Éljenek az alacsony alkoholtartalmú (8,4%) angol ciderek és a kieső bikinis Angol strandröpis csajok! 

Holnap "sima" csaj röplabda új helyszín, új élmények és remélhetőleg őrületes hangulat, mert az angol csapat játszik!

Cheers!

Kezdjük mindjárt a lényeggel: már megint nem nyertem a lottón. Az viszont bíztató, hogy eddig egy számot sem sikerült eltalálni, így matematikailag megnövekedtek a következő húzásnál az esélyeim :D

A mai nap egyébként az olimpia szempontjából pihenőnap volt, amit azért iktattam be, hogy legyen esély kicsit városnézésre is. Két terv volt mára az időjárás függvényében. Vagy a Buci palota és környéke, vagy múzeum. Mivel a vonat erős borulás és eső permet közepette ért be a Waterloo-ra, a második mellett döntöttem. Húztam a csíkot a British felé, mert kicsit sokáig aludtam és nem akartam túl későn érkezni. Tudtam előre, hogy a rabolt kincsek tárháza nem kicsi, de azért még így is durva volt első pillantásra. Másodikra is és harmadikra is. Az aula brutálisan néz ki a hatalmas üveg tetővel káprázik tőle a szem olyan szép. A belépéskor egyből a híres "diszkosz vető" szobor fogad mindenkit (amiről kiderült, hogy a feje egy teljesen másik alkotásról lett áthekkelve rá, az eredeti megsemmisülése végett) mivel nem vagyok egy nagy tervezgetős fajta, a jó öreg hack and slash-en nevelkedett módszert használva! a jobbra tarts elvét követve indultam neki a helynek. Az első terem totális káosz volt. Kb olyannak tűnt, mintha a platósifáról leadogatott stuffokat random szétdobálták volna a helységben. Szépen megfért egymás mellett az egyiptomi fáraó, a Maya isten és a szeksztáns. Nem igazán értettem a dolgot, de nem mentem reklamálni. Haladtam tovább a tematikusabban felépítettermek felé, kezdve a délamerikai civilizációk termeivel. Szerencsére épp belebotlottam egy idegenvezetésbe, amiben az Aztékokról mesélt egy kedves idős hölgy. A mondóka végén hozzájutottam egy térképhez, ami jelentősen megkönnyítette a tájékozódást. Mivel dönteni nem tudtam, hogy mivel folytassam az emeleten, inkább felszaladtam a "padlásra" ahol egy időszakos kiállítás volt Pablo Picasso rajzaiból. Mindig is imádtam az öreget, most sem változott a dolog... Örültem, mint hülyegyerek a hullámvasúton :) Mikor végeztem, visszatértem az állandó részhez, de ekkor már láttam és éreztem, hogy ez nem fog végetérni egy nap alatt. Elindultam a középkori Európa részleg felé, mert az tűnt  a legszimpatikusabbnak, de eljutni már nem sikerült odáig. Hirtelen elém ugrott egy kínai és távolkeleti tárlat, majd mikor innen kievickéltem, az egyiptomi szárny. Ennek nem tudtam ellenállni így átrágtam magam a múmiákon és szarkofágokon. Iszonyatos mennyiség van mindenből, tényleg lehetetlen egy lendülettel végigjárni mindent. Az eredeti célomból annyi maradt, hogy elkattintottam 2 képet, aztán kifordultam az épületből. Folytatása következik...

A zsibongó fejemet ki kellett szellőztetni, így Kinga barátném hathatós segítségével végigjártam a camdeni zsibvásár azon részét, ahová az első napokban nem jutottam el. Ha én lennék a 15 éves unokahugom, nyilván összecsinálom a lábamat, így simán csak kapkodtam a fejem bármelyik sikátorba, vagy Boltba is fordultam be... Imádnivaló! Olyan mint egy Marakeshbe oltott ecseri piac, megfűszerezve, egy neoreneszánsz gót animerajongó szőnyegkereskedő vegyesboltjának titkos készletével. Hogy az üvegtigrist idézzem, olyan nincs, hogy nincs...akkor van!

BTW üvegtigris. Este felé még beugrottam a Magyar közponba (ahol még legaljább sűlyedtek, azzal, hogy a szirsz@r sopronit, amit már csak a szomszéd bárban osztanak, a magyar közösség helyett, elkezdték 3,5 fontért árulni az eredeti 1 helyett [csak szolídan annyit, hogy a szemközti Ír puban ezért Guinesst kapok]). Naszóval a mai sztárvendég Rudolf Peti és Nagy-Kálózy Eszter volt...mindaddig, amíg Buzánszky Jenő meg nem érkezett a Wembleyből. Eszméletlen, hogy milyen fitt a kisöreg, szinte segítség nélkül ugrot fel a színpadra riportot adni. Mondjuk nekem az este igazi fénypontja egy közös fényképezkedés volt a velorexek védőszentjével Waszlavik Gazember stbstb Lászlóval, aki már tegnap óta ott ólálkodik a környéken.

Csodák csodájára sikerült egész korán hazaérni, így most tuti fittek leszünk a holnapi Magyar-Román lábszőr és vizilabda mérkőzésre... csak a torkom kellene valahogy rendbeszedni, hogy legyen erőm üvölteni. A pálinkát még sajnálom megbontani és a méh is elég kevés errefelé (legalábbis ami nem a Britt nők belsejében tartózkodik)

No hajrá alvás GMT 0!

Ez egy nagyon hosszú és tartalmas nap volt...

Koránkeléssel kezdtünk, mivel a legelső pólómeccs volt a miénk (és mivel 1,5 óra az út az olmpiai központig a szállodától). Kissé álmosan és eléggé belassulva érkeztünk a vizilabda arénához és arra számítottam, nem is lesz nagy hangulat a korai kezdés miatt. Tévedtem. Sokkal többen voltak, mint az első meccsünkön és a szurkolás is sokkal hangosabb volt (főleg miután mindenki beizzította a lábait is a zajkeltésbe!) remélem hallatszott a tv-ben is! A nézőtéren megjelent Kokómis, bár szerintem a "Sanyinak" nagyobb sikere lett volna, mivel ő a király. Most a csapat is sokkal életrevalóbb volt, bár sajnos a helyzetek megint kimaradtak (illetve a montenegrói kapus védett fantasztikusan). Rekedtre kiabáltuk magunkat, de ez sem segített, megint kikaptunk (azért a bíráskodással nem voltunk nagyon kibékülve) a második meccsen a Spanyolok játszottak a Horvátokkal. Az esélytelenség és egy magyar származású játékos miatt a stadionban maradt (közben futott a kézi meccsünk) hazánkfiai a Spanyolokkal szimpatizáltak. Furcsa volt azért a fülsiketítő drukkolás után a visszafogott közeg. Viszonylagos csendben ültük végig a meccset, egészen az utolsó játékrész végéig, amikor a végig partiban lévő katalánoknak a bíró nem adott meg egy szabályos gólt... Nagyon durván ki lett utálva szegény spori, bár nem mondom, hogy érdemtelenül, mert ezen hibáján kívül is végig a Horvátoknak fújt. Valamiért nagyon segítik a szláv csapatokat... Sajnos úgy néz ki egyenlőre vége a videókon szerzett "világhíremnek", mivel állítólag az MTV beszólt az Indexnek (illetve Daninak), hogy a közvetítések jogai kizárólag az övék, és lesz szíves mellőzni az ilyen jeleneteket a képes összefoglalókból.

Mivel visznylag hamar végeztünk, egy rövid sz@rrá ázás (imádni való ez a peremet eső Angliában) és megastore látogatás után (jah ahogy észrevettem megosztoztak a kabalaárusításban, ugyanis odabent csak az olimpiás figurát, odakint pedig csak a paralimpiásat lehet kapni) Gabi haverommal a belváros felé vettük az irányt. A vonat, metró és doubledecker után most az overgound "használata" következett, így már csak a magasvasút és a taxi van hátra a gyüjteményből.

Az út közben kinéztünk egy szimpatikus megállót és kipattantunk a Picadilly Circusnál (ez az egyik leghíresebb "sarok" Londonban, a bazinagy JVC kivetítőjével). Nem terveztük túl sokáig maradni, de beszippantott a környék. Jött a Trafalgar Square (itt van az olimpiai óra is, a tér összes szobrán pedig valami kiegészítő található, úgy mint színes kalap, maszk stb...),  a Big Ben (szépen szól a 3 tonnás kicsike), a parlament és a Westminster apátság. A koronázási helyszín meletti parkban van mellesleg felállítva egy fa építmény, amelyen az összes olimpiai résztvevő ország zászlaja szerepel (és ennek tövében egy az USA, az EU és a NATO ellen tiltakozó kis sátortábor, közvetlen a parlamenttel szemben)

Miután végeztünk a kis körúttal, meglátogattam Peti és Réka barátaimat, akik Hendinban laknak, a Golders Green közelében, ami egy meglehetősen különös hely. A lakók nagy része hászid zsidó, azaz szinte az összes itt élő férfi egy két lábon járó sztereotípia. Óriás kalap, nagy pajesz de legalábbis kipa. Minden sarkon kosher bolt áll és több a héber felírat mint az angol. A közbiztonság viszont mesés :) A szokásos vöröstéglás külvárosi hangulat pedig édes.

Peti megvendégelt egy jó chilis babbal, amihez az alapanyagokat a közeli Tesco-ban vásároltuk. Finoman szólva sem hasonlítható össze a minőség az itthonival, az árak pedig nem sokban különböznek. Külön említést érdemel, hogy itt a marha és disznó hús kb ugyanabban az árabn vannak, nem úgy mint otthon, ahol kb duplája egyik a másiknak. Az csak külön fájdalmas, hogy a dobozos guinesshez már 1 fontért hozzá lehet jutni :/ 

Beugrottunk egy Lengyel kisboltba is, ahol Peti megmutatta a Magyar részleget. Volt ott glóbusz konzervtől kezdve, az Univer termékeken át a Tokaji aszúig minden. Az egyetlen, amit itt nem lehet kapni az a zsírszalonna.

Este aztán jól bekajáztunk a babból, olyan őrületes chili szósszal ízesítve, amit holnap nagyon fogok bánni :) A death sauce-ből terveim szerint viszek haza is, had élvezze más is a dolgot (amúgy elég annyi, hogy az üveget egy halálfej díszíti, nem matrica formájában, hanem egy láncon lógva....)

A már szokásosnak mondható módon, a késő éjszakai vonattal hazaevickéltem. Holnap pedig pihenés, mert semmi meccsem nincsen és ma totál bezombultam. Hétvégére fel...

És most sietek megnézni, hátha nyertem a mai lottóhúzáson ;)